Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 9, 2007

Trip

Ügyintézés után nekivágtunk egy kis túrának, hiszen estére úgyse volt már szállásunk, mivel festés alatt állt a kégli. Anikóéknak szeretném kifejezni újból hálámat a rengeteg segítségért, amit kaptunk tőlük. A Great Ocean Road-on leutaztunk a 12 Apostolig. Ott úsztunk egy nagyot a hullámok között. Majd vissza az új szállást elfoglalni. Útközben rengeteg parádés partszakaszt volt szerencsénk megcsodálni. Kicsit megálltunk shoppingolni egy szörfcity nevű helyen, ahol ameddig csak elláttunk csak szörfös boltot láttunk. Be is tértünk jó sokba, felszerelkeztünk akciós tangapapucsokkal, hogy jobban beilleszkedjünk a tömegbe. Itt egyébként elég igénytelenek az emberek, már ami az öltözködést illeti tehát mi is jól érezzük magunkat. Megnyugodott a kis lelkem, mivel itt sem találkoztunk 300$ olcsóbb békaruhával, tehát nagyon megérte otthonról hozatni. Az Apostoloknál fantasztikus látványt nyújtottak és a hullámok között nagy élmény volt a fürdés, csak egy deszka hiányzott…

Rider

Kép
A csomagról még nem kaptunk semmi hírt, így kimentünk elé a reptérre. Nagy terveink voltak, hogy hogyan akasztunk majd le óriási lóvékat a légitársaságról, hiszen Kelónak volt 3db utasbiztosítása is, de végül meg kellett elégednünk 100$-ral. A biztosítók hozták a formájukat.

Konténer

Kép
Igazából nagyon egyszerűnek tűnik, hogy az ember felad egy konténert Magyarországon, és Ausztráliában átveszi azt. Az ember természetesen a legolcsóbb megoldást keresi otthon és bízik a Szövetségben, tehát elfogadja annak ajánlatát és megbízik egy kisebb szállítócégben. Most úgynevezett speditőr cégek után kajtatunk már napok óta, akik elvállalnák a magyar konténer kijutatását a dokkból. A konténernek utána át kell esnie vámvizsgálaton és karanténon, és csak utána jutunk majd hozzá a finnekhez, 470-esekhez, motoroshoz és az árbocokhoz. A szerződést mellesleg még a mai napig nem láthattuk!!! Pedig kíváncsi lennék rá, hiszen minket nem kis kár ér azzal, hogy majdnem egy hónapót késik a beígért dátumhoz képest, és így nem tudunk vitorlázni a hajónkkal… Vajon mi van azzal a szerződéssel? Szerintetek utaljunk pénzt addig a Szövinek, amíg nem láthatjuk?

Melbourne

Kép
Ide jön majd a konténerünk.

Holnap Költözünk

A Fundák szerint hosszú utazás után hat napig nem szabad hajóba ülni, mert semmi értelme! Mi ezt teljesítettük. Holnap költözünk tova. Két nagyon jó lehetőség közül kellett választanunk. Az egyik egy kis bungaló mely 200$+rezsi egy park mellett 5 percre első szálláshelyünktől, talán még öten is elfértünk volna benne, így a finnesekkel lakhattunk volna. A másik szintén 200$. Kis kő házikó kocsival 3 percre a Vb helyszínétől. Jól felszerelt konyhával, 3 szobácskával és egy kis öregszaggal (molyirtó). Holnap viszont kifestik, tehát utóbbi mellett döntöttünk. Keló az ’Időeltolódás Királya’ egész nap pörgött (3 perces knock out-tokkal) nyolckor elfeküdt, mint akit leütöttek Csomagjáról semmi hír…37kg-os volt csupán a Rider tehát alig volt benne vmi. Benne volt az új békaruhám is, amit nagyon köszönök Olcsinak és az O’neill-nak a kedvező árért és Marcellnak az ügyintézésért… Kicsit fura dolog pont Ausztráliába ilyet hozatni, de ahol voltam fura mód drágábbak voltak a békák, mint ot...

Megjött Keló!!!

Kép
Sikeresen kinavigáltunk este a reptérre. Tomira várni kellett, de végül megérkezett, de csomagját (Ridert) nem hozta magával. Kicsit elkeveredett valahol (lehet, hogy még a világ másik oldalán van). Reggel elmentünk háznézőbe. Sok nagyon drága kélygli után találtunk egy olcsó bungalót. 200dolcsi egy hétre. Lehet, hogy a finnesekkel fogunk együtt lakni és így nagyon baráti lesz az ár.

Nyolcadik nap

Kép
Vitorlázni, na azt nem tudtunk ma. Futottunk egy órácskát, és úsztunk szintén egyet. Este érkezik Tamás. Elkezdtünk kégli után kajtatni, mert hárman már túl sokan lennénk vendéglátóinknál. A három fős család velünk hatra duplázódna. Nekem még az is fura, hogy akár egy embert is befogadni ismeretlenül.

Esti séta

Kép
Már kezdtünk kicsit csalódottak lenni, hogy még nem is láttunk az utcán ugrálni még egyetlen erszényes állatot sem, ezért elmentünk tehát kengurulesre. Erre a legalkalmasabb hely, egy tőlünk kb 10km-re lévő szafari volt. Este mentünk, mert akkor bátrabbak az állatok(rólam ez nem mondható el). Az elő kígyóval itt találkoztam szerencsére vastag üvegfal választott el minket egymástól. Aztán az idegenvezető előkapott egy pitont, körbemutogatta majd mindenkire ráaggatta. Végül az én nyakamon is volt. Ezt ugyan még most se értem teljesen, hogy hogyan engedhettem, de megtörtént. Az első állat a szabadban egy mini kenguru volt. Nagyon aranyosan engedte, hogy etessük, simogassuk és fényképezkedjünk vele. Majd jött egy igazi nagy példány is, ő kicsit félénkebb volt, biztos jobban ismerte már az embereket. Közben egy bokor aljában egy kiskígyóra lettem figyelmes és a hülye Acsi fel is vette(gyors fotó) és elkezdett vele futni felém persze én teljesen odavoltam és futottam, ahogy csak bírtam....

Hetedik nap

Reggel körbejártuk a maradék klubokat bérelhető 470-es után kajtatva, de sehol sem találtunk. Voltunk a vb helyszínén is ahol találkoztunk a japán csapattal. Tőlük megtudtuk, hogy rajtunk kívül még másik 4 ország csapata várakozik a konténerére, ugyanis Szingapurban kisebb dugó alakult ki. Nagyon sajnáltuk, hogy nem állhatunk be hozzájuk edzeni, hiszen kellemes 3as szél fújdogált és persze sütött a nap. Továbbmentünk Sandrighambe és felszereltük az orosz csodát. Itt csak kettes szél fújdogált, de a hajónak ennyi épp elég volt. Én nagyon élveztem kint a vízen bár a csónakunk nagyon sok meglepetéssel szolgált. Itt vasárnap délutánokét klubversenyek vannak így vissza kellett adnunk a hajót Viktornak. Acsi uszodába, ment én kicsit taknyos lettem a légkondiktól ezért inkább tornáztam és megfőztem a vacsit. Este megyünk kengurulesre.