6. futam, nem lesz magyar 470-es Pekingben.


Már ugyan csak akkor volt esélyünk bekerülni az ezüstcsoportba, ha mi végre villantunk valamit mások meg hibáznak, de azért még lelkesen vágtunk neki a tengernek. Az északi szél elég erősen fújt, pedig tegnap még seebreezt jósoltak. Azt beszélték, hogy a vízen 35 csomós nyomások vannak. Mi ötös állítással, tehát leghátrébb döntött árboccal szálltunk vízre. Reméltük jól széttéphetjük majd a hajót, de kint egyre gyengült a szél. Folyamatosan döntöttük előre az árbocot a rajtra várakozva. Kezdett megjönni a déli szél és elnyomni az északit. A mi pályánk pont a szélválasztóban volt. A másik pályán nem is tudtak futamot rendezni, mert ott semmi szél nem volt. Három rajtunk is volt. Jól észrevettünk egy jobbról érkező pöfföt, ezért luvban rajtoltunk. Sajnos fél percnél hátulról beállt alánk a GBR817-es és a végén mind a kettőnknek vissza kellett mennünk korai rajt miatt. A mezőny után iramodtunk, de hiába okoskodtunk nem tudtunk feljönni a 4-14 csomós, 100 fokokat lengedező szélben.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ezésterv